?Mi t?rténik, amikor a világ magadra hagy? A válasz ott van a hegyen“… és a szakadó es? áztatta versenypályán.

életünkben legalább egyszer feltesszük magunknak a kérdést, hogy hogyan találjuk meg a bátorságot, amikor az élet a legnagyobb próbák elé állít minket?

Ebben az évben bemutattak két olyan Netflix-produkciót is, ami szerintem k?zelebb visznek minket a válaszhoz. A Sociedad de la Nieve és a Senna egy mélyebb betekintést engednek ebbe a kérdésbe, mindkett? kül?nleges tanulsággal: a túlélés, a kitartás és az igazságérzet erejével. Mindkét t?rténet reflektál arra, hogyan alakíthatjuk sorsunkat, még akkor is, amikor minden k?rülmény ellenünk szól. Meddig lehet t?rni a szürreális k?rülményeket vagy az igazságtalanságot, és mit lehet tenni ellenük a(z el?re)menekülésen kívül?

?Mi t?rténik, amikor a világ magadra hagy? A válasz ott van a hegyen“… és az es? áztatta versenypályán is.

Mindkét produkció kifejezetten nagy hatással rám az idén, ami kül?nleges évfordulós év számomra, hiszen most karácsonykor t?lt?m be a negyvenet, de más tekintetben is nagy fordulatot hozott. T?bb személyes nehézség leküzdése során is er?t tudtam meríteni azokból a sorsokból, amik ezekben a filmekben bontakoznak ki. Egyiket sem tudtam megszakítás nélkül lejátszani, felkavaró, k?nnyfakasztó mindkett?.

Az els? tehát a Netflixen 2024 januárjában bemutatott Sociedad de la Nieve (A hó társadalma) volt, ami a tragédia és a csoda sz?k mezsgyéjén hoz felszínre olyan erk?lcsi dilemmákat, amiknek a mai valóságban már nem is kellene felmerülniük. Az Andokban rekedt uruguayi túlél?k a fizikai állóképességük?n kívül a pszichológiai és érzelmi erejükr?l is tanúbizonyságot tettek. Természetesen az eredeti alkotói célhoz igazodva nagy hangsúly van a k?z?s túlélés kérdésén: a csapat tagjai nemcsak magukért, hanem egymásért is küzd?ttek az extrémnél is extrémebb életfeltételek k?z?tt, ezzel megmutatva, hogy a legs?tétebb pillanatokban is lehet értelmet adni az életnek, f?leg azzal a hatalmas kreatívitással, ami a túlélést biztosító innovációkat adta a csapatban, ahol mindenki máshoz értett. "Isten el?írja, hogy mit csináljak otthon, de azt nem mondja meg, mit kell tennem itt a hegyen." - Vagyis a váratlan helyzetekre, a komfortzónán kívülr?l j?v? csapásokra soha semmi nem készít fel, legalábbis nem eléggé.

?De mi t?rtént valójában? Mi t?rténik akkor, amikor a világ magadra hagy? A válasz ott van a hegyen. Vissza kell térnünk a múltba, mert tudjuk, hogy az változik a leginkább.“ - ezzel indul a magyarul A hó társadalmaként ismert túlél? dráma. Nekem is t?bbsz?r vissza kellett mennem arra a számomra csak képzeletbeli hegyre, hogy a film üzenetének mélyebb rétegét is meglássam, átérezzem. Teljesen mást mutat a film attól függ?en, mi a fókusz. Az els? megélésem a film kapcsán nekem is a k?z?sség erejének hangsúlyozása volt, csak arra tudtam koncentrálni, hogy együtt egy csapatban mennyi mindent kibírunk. Az év el?rehaladtával azonban egy teljesen más perspektívából kezdtem felidézni a katasztrófasztorit. Egy sokkal személyesebb, mondhatni egyéni dimenzió vált hangsúlyossá: a bels? er?, az egyéni d?ntés és saját határaink átlépése.

Az a pillanat ragadja meg most már leginkább a figyelmemet, amikor két és fél hónap elteltével Nando Parrado és Roberto Canessa azt mondták, elég ebb?l a már mágikusnak ható szürreális állapotból (hiszen milyen er? az, ami egyszer a csúcsra emel, majd ledob, de neked kell lemászni egy olyan magaslatról, amire nem is magadtól mentél fel? - ez egyébként szerintem kül?n jelzi, hogyan lehet kezelni azokat a helyzeteket, amiket nem mi magunk idézünk el?, hogyan tudunk talpon maradni egy olyan szituációban, ami felett nincs kontrollunk), és elindultak a bizonytalan felé. Annak ellenére keltek útra, hogy minden k?rülmény ellenük szólt, de nem fogadták el, hogy helyzetük reménytelen. Egy ponton túl felismerték, hogy ha nem lépnek, nem tesznek valami radikálisat, akkor a sorsuk megpecsétel?dik. "Ez egy temet?. én nem maradok itt" - mondta a filmben Parrado. Ehhez bátorság és kifejezetten er?s versenyszellem kellett, amit egy hivatásos sportolónál úgymond sokszor adottnak tekintünk. Nando Parrado pedig az uruguayi r?gbicsapat egyik csillaga volt.

Maga Parrado mondta évtizedekkel kés?bb egy TedX el?adásában, hogy a versenyszellem volt az, ami lehozta ?t a hegyr?l, nem a félelem, hanem a versenyszellem, ? akart kikerülni onnan gy?ztesen a hegy embertelen k?rülményeivel szemben, és nem akart tovább a sosem érkez? felment? seregre várni. Talán ez az az er?, amit sokszor mi is keresünk magunkban, amikor új kihívásokkal vagy nehéz érzelmi állapotokkal nézünk szembe. Bármilyen furcsán is hangzik, de Parradónak és Canessának ki kellett lépniük a komfortzónájukból, amit a társaik támogatása és a menedéket adó repül?géproncs jelentett, hiszen még a mostoha k?rülmény is számíthat komfortzónának, ha sokáig vagyunk benne. Ez a d?ntés nem csak róluk szólt, a társaiknak is irányt mutattak, reményt adtak.

Parrado már feln?tt lányaival és feleségével kés?bb visszament a hegyre, a családjának is fontos volt, hogy tudatosítsák, honnan jutott el a családf? azokba a az ismét normális hétk?znapokba, amelyben addigra éltek. Parrado kés?bbi sikereit is annak a ?formáld át a lehetetlent“ mentalitásnak tulajdonította, ami lehozta ?t és így társait is a hegyr?l. Ezzel a t?rténetük a tragédia mellett az újrakezdés erejér?l is szól: minden nehézség egy új fejezet kezdete.

A másik rám nagy hatást gyakorló Netflix produkció a Senna sorozat volt. A Forma-1 ?r?k ikonja nem szorul bemutatásra, épp ezért merülhet fel jogosan a kérdés, hogy annyi dokumentumfilm és k?nyv után mit tud még adni nekünk néz?nknek egy dramatizált visszaemlékezés? Nagyjából ugyanazt, amit a Sociedad de la Nieve a kitartásról és az elszántságról. ?Az életben semmi sem érhet? el szenvedés nélkül“ - ezt vallotta Ayrton Senna. A fiktív elemekkel és szerepl?kkel is megszórt sorozat pedig rá is játszik erre, hogy maximális inspirációt adjon a néz?nek, azokra a helyzetekre kihegyezve, amikor egy rendszer igazságtalanságai teszik próbára a magunkba vetett hitünket. Senna t?rténete emlékeztet arra, hogy ellenszélben is ki kell tartanunk az elveink mellett, hiszen azok sokkal inkább definiálnak minket, mint mások küls? véleménye. Ez a kitartás és elszántság az, ami a legszebb, legértékésebb gyüm?lcs?t hozza.

A sorozat egyrészt az elszántság és a szenvedély üzenetét k?zvetíti. Arra sarkall, hogy a saját céljaidra és értékeidre fókuszálj, ne engedd, hogy a lelkesedéset let?rjék egy olyan k?rnyezetben, ami egyszer?en nincs felkészülve rád, vagy csak nem tud mihez kezdeni veled. Senna elemi er?vel robbant be a Forma-1 konzervatív, mondhatni ?sajátos kollektív szerz?dés“ mentén m?k?d?, kemény pénzek k?rül forgó világába. Ezt a ?szerz?dést“ aláírta ? is, mégsem tartotta be egy olyan bet?jét sem, ami sértette az igazságérzetét vagy azt a meggy?z?dését, miszerint ?ha bármilyen rés van, és nem mész bele, akkor t?bbé nem vagy versenyz?“. Felrótták, hogy megszegi mások szabályait, holott azokat kés?bb azok sem tartották be, akik írták azokat. Nem engedett teret a manipulációnak, nem engedte meg, hogy mások állítsák be az értékét. Ahogyan azt sem engedte meg, hogy a gy?zelmeinek mások felemelését célzó elcsalásával elvegyék az elhivatottságát: ?Nem vagyok arra k?telezve, hogy mindig nyerjek. De arra igen, hogy magamból a legjobbat nyújtsam.“ és mi hajthat jobban el?re, mint a kiválóságra való t?rekvés? F?leg, ha ott áll m?g?tted egy hatalmas támogatói bázis, mint Senna esetében egész Brazília, majd a fél világ (de talán még a másik fele is).

A széria másik f? érdeme számomra, hogy els?sorban nem a versenyz?t akarta bemutatni nekünk, hanem az embert. Hiszen végs? soron ezen múlik minden: a hivatásunkban is alapvet? jellemünkb?l táplálkozunk. Senna a hit, az értékek és az igazságosság mellett állt ki. A szakmai siker mellett számára a hitelesség, az integritás, az emberi kapcsolatok ugyanolyan meghatározóak voltak. Senna céltudatossága mellett felel?sséget vállalt a k?rül?tte lév?k jólétéért, a sportág emberi oldalának meg?rzéséért. Senna sosem tehetett volna szert ekkora népszer?ségre, ha nem mutatja meg a világnak az emberi arcát híres sárga sisakja m?g?tt. Képes volt másokat inspirálni, még halála után is. Hihetetlenül kreatív volt, ha a gy?zelem elérésér?l volt szó. Tudott csapatot építeni maga k?rül, végtelenül empatikus volt. Egy kül?nleges vezet?, aki kiemelkedett, ugyanakkor tudott adni és másokat felemelni. Felemelni és ott is tartani, nem holmi bels? bizonytalanságnak vagy a kontrollvesztés érzetének engedve kés?bb letaszítani a másikat, pedig mennyi felt?rekv? riválisa volt. Bár a sorozatból kimaradt, erre kiváló példa Senna és a felt?rekv? Schumacher kapcsolata, amely a pályán való rivalizálás mellett a cockpite-en túl már tisztességes keretek k?z?tt zajlott. Annak ellenére, hogy Senna olyan egyedülálló tehetség volt, aki a saját útját járta és nem k?t?tt kompromisszumot, ha az igazságérzetér?l és a kiválóságra t?rekedésr?l volt szó, a pályán pedig mindenáron gy?zni akart, mégis voltak szelíd emberi vonásai, amelyek révén igazi h?ssé vált a Forma-1 rajongók k?rében.

A harmadik fontos üzenet számomra a csúcsra jutás és a veszteség megélésének kett?ssége volt. Senna bár nem szeretett a kudarcairól beszélni, mégis fontosak voltak számára az egyéni fejl?dés szempontjából. Az 1984-es San Marinó-i es?jelenet az én olvasatomban a csúcsra érés els? mozzanata volt: ?az es? kiegyenlíti a pilóták k?z?tti er?viszonyokat“ - idézte fel Senna. Egymás után estek ki a tapasztalt, kiváló autókkal versenyz? pilóták, míg Senna a szinte nevenics, teljesen esélytelennek tartott, a mez?ny végér?l induló Tolemanjével a futam igazi gy?ztesévé lépett el?, annak Alain Prost javára való lefújásának ellenére. Senna bár utált es?ben vezetni, mégis hihetetlen teljesítményt nyújtott. Ez a San Marinó-i es? (amit egyébként az én drága kis Uruguayomban vettek fel a kamerák) igazi szimbolikus er?vel bír a mindennapokat tekintve. Amikor az élet egyszerre állít nehezített pályára minket, az akadályok mindannyiunk számára egyenl?vé teszik a helyzetet, és ilyenkor az igazi képességek és a bels? er? kerül el?térbe. Amikor minden más háttérbe szorul, a nyers tehetség és felkészültség a d?nt?, így mindenkinek lehet?sége nyílik arra, hogy bizonyítson. Az es? nem ok a megállásra, ahogyan azt t?bb pilóta gondolta, hanem lehet?ség a felemelkedésre. Senna kezdeti karrierje sok igazságtalan helyzetet hozott számára, a szakmai veszteségekb?l, hátráltatásból mégis er?sen tudott kikerülni, hogy a magába vetett hite és kitartása révén a csúcsra jusson.

Negyedik motívumként a spiritualitást és ?nreflexiót emelném ki a sorozat mondanivalói k?zül. A bels? meger?sítéssel sokszor nem is t?r?dünk, annyira kívülr?l várjuk az elismerést, hogy csak néhány pofon után j?vünk rá, hogy rossz helyen kerestük. Pedig a bels? hang a legnagyobb sz?vetségesünk, a legelhivatottabb drukkerünk, senki sem akarja er?sebben, hogy nekünk jó legyen, szóval hallgassunk rá. Ez a hang biztosítja a túlélést az olyan küls? zajok ellen, amik hamis narratívákat sz?nek k?rénk, hogy elbizonytalanítsanak. Hihetelen elemi er? volt az a mentális jóllét, ami átjárta Sennát. A csalódásaiból sosem azt sz?rte le, hogy gyenge lenne vagy nem elég, eszébe sem jutott, hogy logikus válaszokat keressen mások reakciói m?g?tt. Ezek sokkal inkább azt er?sítették benne, hogy mennyire elk?telezett a szenvedélye iránt, ami egyben a munkája és javarészt az élete is volt. Sosem adta fel, és sosem keresett elismerést ott, ahol nem becsültek meg. Az, amit Senna a tízéves Forma-1-es karrierje során tapasztalt, amit a sikerért kiállt, megmutatja, hogy a fájdalmas tapasztalások is épít? jelleg?ek a j?v?re nézve. Az ilyen helyzetekben az ?nmagunkba vetett hit a legfontosabb. Nincs is jobb annál, mint amikor a saját értékeink felismerését k?vet?en olyan szabadon szállunk, mint egy sólyom. Senna azonban nem azért szállt magasra, hogy kizárja a t?bbieket, hanem azért, hogy olyan távlatokat fedezzen fel és nyisson meg, amit mások esetleg még nem lát(hat)nak.

A Sociedad de la Nieve és a Senna egyaránt a kitartás, a bels? er? és a személyes d?ntések fontosságát hangsúlyozzák. A túlélés és a siker nem csupán k?rülmények vagy véletlenek kérdése, hanem az egyén elhatározásán, bátorságán és értékrendjén múlik. A Sociedad de la Nieve h?sei, miután a legextrémebb k?rülmények k?z?tt találták magukat, képesek voltak legy?zni a kétségbeesést, és egy új utat választani a túlélés érdekében. Ahogy Nando Parrado és Roberto Canessa példája is mutatja, az elhatározás és a versenyszellem er?sebb volt a k?rülményeknél, és a legnehezebb helyzetekben is képesek voltak reményt adni maguknak és másoknak. Hasonlóképpen, Ayrton Senna t?rténete is arra tanít, hogy a legnehezebb k?rülmények k?z?tt is fenn kell tartanunk értékrendünket és szívbéli meggy?z?désünket, még akkor is, ha a rendszer igazságtalan vagy egyszer?en nem tud befogadni. Senna élete és karrierje példát mutat arra vonatkozóan is, hogy az egyéni integritás, a kitartás és a szenvedély hosszú távon mindig meghozza gyüm?lcsét az akadályok dacára is. A legfontosabb üzenet mindkét t?rténetben: sose hagyjuk, hogy a k?rülmények határozzák meg a sorsunkat, hanem vegyük kézbe a saját j?v?nket, és menjünk el?re a legnehezebb pillanatokban is. Az igazság úgyis mindig ott lesz a hegyen és a szakadó es? áztatta versenypályán.