Filmajánló: Sose halunk meg

?Nusika, kell egy kis husika?”

H?v?s estéken mindig jólesik a nosztalgia. Ahogy a szobát bet?lti a csend, és kint a leveg? is frissül már, el?j?nnek azok az emlékek és filmek, amik mélyen a szívünkben élnek.

Az egyik ilyen film, ami méltán vált kultikussá a ’90-es évek Magyarországán, a Sose halunk meg. Egy film, amely egyszerre nevettet, gondolkodtat el, és emlékeztet arra, mit jelent túlélni, szeretni, és sosem feladni.

Ez a film a túlélésr?l szól. Nógrádi Gábor forgatók?nyvíró szavaival élve: ?Bármi van, ha már nincsen pénze, akkor odaadja az órát, ha már az órát is elveszíti, akkor ígér rá 1000 forintot. […] Tehát ez a túlélés volt az az együttható, ami megszólította a néz?ket, hiszen a magyar nemzet túlélésben olimpiai bajnok.”

Ez a fajta túlélés nem csak anyagi, hanem lelki er? is. A magyarok számára a túlélés egy bels?, szinte ?szt?nszer? folyamat, ami áthatja az élet minden területét – és Gyuszi bácsi karaktere ezt t?kéletesen testesíti meg. A lehet? legkellemesebb verziójában, hogyha túl akarunk élni. Márpedig ez volna a cél, ugye?

A t?rténet k?zéppontjában a fiatal fiú, Imi áll, aki Gyuszi bácsi oldalán fedezi fel az élet rejtett szépségeit és kihívásait. Gyuszi bácsi der?s életfilozófiája, mely az apró ?r?m?k és a soha fel nem adás jegyében telik, arra tanítja a fiút, hogy az élet nemcsak elszenvedni való, hanem élvezni is lehet. és miért kellene a szenvedést választani, hogyha lehet helyette nevetni is?

?Olyan nincs, hogy nem tudom. Próbálkozz, egyszer, kétszer, százszor. S ha akkor se megy, akkor esetleg mondhatod, hogy most nem tudom.”

– mondja Gyuszi bácsi, aki az élet minden helyzetében a pozitív hozzáállást választja. Ezt az életstratégiát adja tovább Iminek is, aki fiatal korára olyan nehézségekkel találkozik, amik egyre inkább férfivá teszik ?t.

A Sose halunk meg nosztalgiafilm, s mint ilyen, gyakran érheti az a vád, hogy megszépíti a múltat. Valóban, Koltai Róbert rendezése bájos, szerethet?, néha talán idealizált, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a szocialista Magyarország valóságának hátterét, amely gyakran ki-kibukkan a der?s felszín m?gül. A film tele van vicces, szórakoztató szkeccsekkel, amelyek a beavatást?rténetek klasszikus sémáit k?vetik, de a játékfügg?k, lecsúszott bajnokok, és életüket kilátástalanságban él?k világa is ott van a háttérben. Gyuszi bácsi azonban nem hagyja, hogy ezek a negatívumok megkeserítsék az életet, és ezt az optimizmust adja tovább fiatal unoka?ccsének is.

A film humora is kül?nleges helyet foglal el a magyar néz?k szívében. Gyuszi bácsi sziporkázó, néha pimasz megjegyzései egyszerre nevettetnek és tanítanak minket az életr?l. Egyik ikonikus párbeszédében ezt halljuk:

– Mi van, Boldikám? Megy a Dosztojevszkij, megyeget? – Mondd meg az unoka?csédnek, hogy ne nézzen úgy a feleségemre! – Miért? (Imihez fordul) Hogy nézel, kisapám? – Tudod te azt nagyon jól. – Hát miért cipeled folyton magaddal a Nusikát? – Az az én dolgom. Ahhoz neked semmi k?z?d. Világos? – Mint a vakablak! De ha az ember kolbászt hord a szatyrában, ne csodálkozzon, ha futnak utána a kutyák!

Ez a nyers, de mégis jóíz? humor az, ami Gyuszi bácsit szerethet?vé teszi. Egy olyan világban élünk, ahol az emberek gyakran panaszkodnak az életre, de Gyuszi bácsi sosem teszi. A legnehezebb helyzetekben is talál valami nevetnivalót, valami apróságot, ami segít átvészelni a napot. és ez az életszemlélet az, amit Imi is elsajátít az út során. Bárcsak mindenki mellé jutna egy Gyuszi bácsi, igaz?

A film egy mély, ?szinte kapcsolatot mutat be egy fiú és nagybátyja k?z?tt, mik?zben felfedi, milyen fontos szerepe van a családnak a feln?vésben. A szül?k fojtogató gondoskodása után Imi szabad leveg?h?z jut Gyuszi bácsi oldalán, aki nem fél szembe menni a társadalmi konvenciókkal. Mik?zben beavatja unoka?ccsét a világ (el?le) rejtett titkaiba – legyen az szerelem, munka, vagy egyszer?en csak az élet apró ?r?mei – Gyuszi bácsi folyamatosan tanítja a fiatalt arra, hogy az életet érdemes élvezni, még akkor is, ha néha (vagy gyakran) nehézségekkel találjuk szembe magunkat.

A film emlékezetes dialógusaiban ott rejt?zik a kor valósága. Amikor Imi megkérdezi nagybátyját, ?Gyuszi bácsi, te zsidó vagy?”, a válasz így szól: ?Néha apukám, néha. Nem kell odafigyelni. Aki mindent meghall, hamar meghal.” Ez az egyszer? kijelentés t?kéletesen tükr?zi a korszak társadalmi rétegz?déseit, ugyanakkor Gyuszi bácsi humoros módon mutatja meg, hogy nem érdemes mindent a szívünkre venni. úgyis az van, ami van, hát akkor már…

A Sose halunk meg nemcsak egy film a túlélésr?l és a feln?vésr?l, hanem egy mély társadalmi és t?rténelmi lenyomat is, amelyben a humánum, a humor és az életigenlés mindvégig jelen van. Egy film, ami képes volt megszólítani az egész magyar nemzetet, mert k?z?s t?rténeteinket, küzdelmeinket és vágyainkat tárta elénk.

Ahogy Gyuszi bácsi mondaná:

?Jókai, Tolsztoj, fenekembe foszfor.”

és talán ennél komolyabban nem is érdemes vennünk a mindennapokat.

Nagy-Kozma Aletta