A digitális kor sebei: A ?Remélem, legk?zelebb sikerül meghalnod ??” és a Z generáció tragédiája

évek óta készül?k megírni ezeket a sorokat, hiszen az egyik kedvenc filmemr?l van szó, a hangulata és a témája miatt is. Vannak nálam filmek, amik egyszer?en beragadnak. Például 2024-ben a Lolita minden héten legalább 2x lement a háttérben munka k?zben, ki lehet számolni hányszor tavaly… ?? Most ez a film van soron, el?vettem és csak p?r?g és p?r?g a háttérben. érdekes, hogy nem vígjátékok mennek, hanem nyomasztó, mély gondolatok, megoldásra váró problémák, arculcsapások. Na de ez most nem rólam szól. ??

Schwechtje Mihály filmje egy olyan tükr?t tart elénk, amelyben nem biztos, hogy szeretnénk magunkat látni. A ?Remélem, legk?zelebb sikerül meghalnod ??” amellett, hogy egy keser? és ijeszt? dráma az internetes zaklatásról, egy sokkal mélyebb társadalmi probléma boncolgatása is: a kapcsolódás és elszigeteltség modern paradoxona. A film a Z generáció mindennapi dilemmáit és a digitális lét árnyoldalait mutatja be egy X generációs rendez? szemén keresztül – ez a kontraszt pedig még élesebbé teszi a t?rténet súlyát.

Egy generáció, amely sosem lehet igazán egyedül, mégis magányosabb, mint valaha

A k?z?sségi média ígérete az volt, hogy ?sszek?t minket. Hogy k?nnyebb lesz kapcsolódni, hogy a világ elérhet?bbé válik. De mi lett ebb?l? Egy olyan generáció, amely mindig online van, mégis sosem érzi magát igazán láthatónak.

A film f?szerepl?je, Eszter, tipikus tinédzser: vágyik a szeretetre, a figyelemre és arra, hogy valaki végre igazán megértse ?t. Ez a valaki pedig Eszter legjobb ismeretei szerint éppen az angoltanára, akivel csak online tarthatják a kapcsolatot, hiszen ? a családjával Angliába k?lt?z?tt (igen, van felesége és egy újszül?tt gyermeke, de nem hiszem, hogy ezért Esztert kárhoztatni kellene, aki még nincs 18 éves sem).

A probléma az, hogy az online térben Eszter igényei k?nnyen kihasználhatóvá válnak. Az emberi természet egyik legalapvet?bb vonása – hogy tartozni akarunk valahová – a digitális korban az egyik legnagyobb csapdává vált. Eszter t?rténete arra a fájdalmas igazságra eszméltet minket, hogy a látszólag végtelen lehet?ségek világa valójában egy labirintus, amelyben k?nny? elveszni. Ett?l függetlenül természetesen ugyanúgy a függ?jévé válhatsz, s?t, még szerelmet is érezhetsz – ki minek definiálja azt.

Azonban ahogy szóba kerül a szerelem, azzal ellentétes élmények is érzelmek is – A digitális térben nincs szünet, nincs menekül?út, és a zaklatás sem ér véget az iskola kapujában. A weben az áldozatok 24/7 elérhet?k, és a sebezhet?ségük folyamatosan jelen van. A cyberbullying, a catfishing és az érzelmi manipuláció olyan veszélyek, amelyeket sokan még mindig nem vesznek elég komolyan – pedig a tét élet és halál k?z?tt is mozoghat.

Talán feln?ttként már nehezebb visszaemlékezni reálisan arra, hogyan éreztük magunkat tinédzserként, egy-egy szakítás, csalódás alkalmával (persze utólag szépülnek az emlékek és már látjuk, hogy nagyon kár volt szomorkodni) akkor és ott, nagyon rossz volt. élettapasztalat, b?lcsesség, j?v?kép nélkül egy picit jobban fáj, ha elesünk.

A generációs kül?nbségek és az érdemi kommunikáció hiánya még kiszolgáltatottabbá teszi a fiatalokat. A szül?k és a tanárok sokszor nem tudják, hogy a látszólag ártalmatlan online tevékenységek (egy új ismer?s, egy ártatlannak t?n? csevegés, egy figyelmet k?vetel? poszt) milyen súlyos érzelmi k?vetkezményekkel járhatnak.

X vs. Z: Egy rendez?, aki megérti a fiatalokat, de nem tartozik k?zéjük

Schwechtje Mihály maga is az X generáció tagja – egy olyan korosztályé, amely még analóg világból érkezett, de megtanult alkalmazkodni a digitális valósághoz. A film egyik legérdekesebb aspektusa, hogy egy kívülálló szemsz?géb?l próbálja megérteni a fiatalok problémáit. Nem akar kioktatni, nem moralizál, nem mondja azt, hogy ?bezzeg a mi id?nkben” – ehelyett érzékenyen és pontosan mutatja be azt a világot, amelyben a mai tizenévesek élnek.

Ez a küls? néz?pont paradox módon még hitelesebbé teszi a filmet. Mivel Schwechtje nem a Z generáció tagja, kívülr?l lát rá azokra a folyamatokra, amelyeket a fiatalok már természetesnek vesznek. A feln?ttek gyakran alábecsülik a k?z?sségi média erejét és hatását, mert számukra az online tér inkább egy eszk?z, mint egy párhuzamos valóság. A fiatalok számára viszont a kett? már egy és ugyanaz.

A film nem egyedül a kamaszokat, de a szül?ket és a tanárokat is megszólítja. A feln?ttek sokszor egyszer? válaszokat keresnek azokra a problémákra, amelyeket valójában nem értenek. A ?ne vedd a szívedre”, a ?kapcsold ki a telefont” vagy a ?ne b?gj már megint” típusú tanácsok nem m?k?dnek egy olyan világban, ahol az online jelenlét az identitás része.

Az a mondat, hogy ?Csak t?r?ld ki az üzenetet”, a mai tinik számára épp olyan értelmetlen lehet, mint ha azt mondanánk egy k?zépkori parasztnak, hogy ne féljen a boszorkányoktól.

Mit tehetünk? Egy film, amely nem ad válaszokat, csak felteszi a megfelel? kérdéseket

A ?Remélem, legk?zelebb sikerül meghalnod ??” nem akar tanmesét elmondani. Nem kínál k?nny? megoldásokat, mert nincsenek k?nny? megoldások. Amit viszont tesz, az az, hogy elindít egy párbeszédet. Arról, hogy milyen felel?sségük van a szül?knek, a tanároknak, a médiának és maguknak a fiataloknak.

A társadalmi diskurzus még mindig nem tart ott, hogy igazán komolyan vegye az online zaklatás k?vetkezményeit. Az internetet gyakran úgy kezeljük, mintha egy párhuzamos univerzum lenne, ahol ?nem igazi” dolgok t?rténnek – pedig a virtuális sebek ugyanolyan mélyek lehetnek, mint a valóságosak. Nem ebszélve arról, hogy milyen sebeket ejthetnek magukon a fiatalok, hogy manifesztálják a virtuális károkozásokat.

A film egyik legnagyobb erénye, hogy nem dramatizál feleslegesen, mégis fájdalmasan valóságos. Nem egy szájbarágós üzenetet akar átadni, hanem érzékeltetni szeretné azt a világot, amelyben a mai tinédzserek élnek. és ez az, ami miatt minden generációnak meg kellene néznie.

Egy kérdés, amit mindenkinek fel kell tennie magának

Lássuk be. A digitális világ nem fog elt?nni. A k?z?sségi média, az online kapcsolatok és az internetes identitások egyre nagyobb szerepet játszanak az életünkben. Ha tiltod, attól még használni fogják. De ha nem tanuljuk meg jobban megérteni ezt a világot, és nem kezdünk el felel?sebben bánni vele, akkor Eszter t?rténete nem egyedi eset lesz, hanem egyre gyakoribb tragédia.

A kérdés tehát nem az, hogy lehet-e teljesen megvédeni a fiatalokat az online veszélyekt?l. Hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e egyáltalán igazán meghallani ?ket, miel?tt túl kés? lesz. (és az még a szerencsésebb, ha megosztják velük).

Nekem ebben nincsen tapasztalatom, viszont ett?l függetlenül a felel?sségemet érzem benne, már el?re is! és be kell vallanom, már most nyomaszt ez a kérdés.

Nemszül?ket és Szül?ket hívnék most diskurzusra, mit gondoltok?

Mit kell vagy lehet tenni azért, hogy a gyerekek minél kevésbé legyenek kitéve a veszélynek?

Mert a veszély elkerülhetetlen. Bár amikor én voltam fiatal, nem volt okostelefonom, 24/7 internet hozzáférésem, mégis veszélyben voltam. Akkor mi lehet most?

A digitális térben ki vigyáz ránk, ha mi magunk sem tudjuk, hogy veszélyben vagyunk?

Nagy-Kozma Aletta